Espanyolország
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
Menü
 
Városok, szigetek
 
Penélope Cruz
 
Szótár
 
 
Antonio Banderas
 
Rádió
 
Musica:)

 

 

 

 

 

 
Ahol spanyol a hivatalos nyelv
 
Vissza a főoldalra
 
Tölts le zenéket
 
"Ha mindig pontosan tudod, mit akarsz, a legjobb esetben is csak azt kaphatod meg az élettől.”
 
 Pablo Picasso
 
cursor
penelopé

Penélope Cruz

Penélope Cruz Sánchez 1974. április 28-án született Madridban. Apja, Eduardo kiskereskedő, anyja, Encarna fodrász. A szülők egy Joan Manuel Serrat-dal emlékére nevezték el lányukat Penélopénak. Két testvére van, Mónica és Eduardo, az előbbi flamenco táncosnő lett, bátyja pedig futballista. A Pe becenévre hallgató kislány már gyermekkorában imádott szerepelni, a família szórakoztatására otthon eljátszotta a tévéreklámokat. De nem színésznőnek készült, hanem a tánc vonzotta. Kilenc évig tanult klasszikus balettet a nemzeti konzervatóriumban, majd 15 évesen egy tehetségkutató versenyen háromszáz leányzó közül ő lett a nyertes, így kapott szerepeket több spanyol tévé-show-ban, és videoklipekben is feltűnt. A filmesek is felfigyeltek a szép, magas lányra, s 1991-ben szerepet kapott az El laberinto griego című moziban. Majd Timothy Dalton partnere volt a Framed című tévéthrillerben.


Rendezők versengése


Ágy és szerelem - visszatérő motívumok
Harmadik filmje, a Belle époque című Oscar-díjas alkotás volt, amelyben a jóképű dezertőr szerelméért epekedő négy nővér egyikét alakította. Ezután a rendezők szinte versengtek Cruzért, évente három-négy filmben játszott. 1997-ben Pedró Almodóvárral forgatta a Carne trémula című mozit, egy évvel később a Nyisd ki a szemed! című misztikus sci-fi-thriller főszerepe nagy népszerűséget hozott számára Spanyolországban: a mozi nyolc Goya-díjat kapott, az Oscar spanyol megfelelőjét, de Penélopénak egy sem jutott belőle... De csak egy évet kellett várnia, ugyanis a La nina de tus ojos című vígjáték elhozta neki ezt az elismerést. De még mindig csak hazájában volt sikeres. Első angol nyelvű szerepét 1999-ben kapta Stephen Frears Hi-Lo Country című modern westernjében. Az ezért kapott fizetséget felajánlotta Teréz anya gyermekalapítványának.

Hollywood és jótékonykodás

Betépve
Pedro Almodóvar Mindent anyámról című filmjének köszönhetően Hollywood is felfedezte az ebben az alkotásban laza erkölcsű, de jó szándékú apácát játszó Pénelopét. A mozira szinte záporoztak a különböző díjak, s Cruz is alig győzte lapozgatni a felajánlott forgatókönyveket.
Nehezen tudott választani közülük, ezért egy időre szabadságolta magát, és barátjával, Faiz Ahmaddal két hónapot Ugandában töltött önkéntes jótékonysági munkával. Cruz részt vesz a Sabera magánalapítvány programjaiban is. Kedvesével, Nacho Cano rockzenésszel és a könnyű műfaj más spanyol képviselőivel együtt otthont, kórházat és iskolát alapított az indiai Kalkuttában tuberkulózisban szenvedő, elhagyott gyermekek számára.

Híresztelések sora

Nicolas Cage oldalán a Corelli kapitányban
Aztán visszatért a filmezéshez, a sok ajánlat közül a Terítéken a nő című komédiát választotta, amelyben szakácsnőt játszott, majd Johnny Depp partnereként a Betépvében szerepelt. Billy Bob Thornton All the Pretty Horses című mozijában Matt Damon volt a partnere. A film forgatása után Penélope vegetáriánus lett. Damon pont akkor szakított Winona Ryderrel, de a kapcsolatukról szóló híreszteléseket Cruz pletykának minősítette, s diplomatikusan csak annyit mondott, hogy nagyon közel kerültek egymáshoz Matt-tal. Hasonló volt a helyzet Nicolas Cage-dzsel, a Corelli kapitány mandolinja című film szerelmespárja azonban csak a moziban ölelgeti egymást.
A Corelli kapitány mandolinja után Cruz hazatért Madridba, ahol Agustín Díaz Yanes Bokszmeccs a lélekért című bizarr vígjátékában a multinacionális cégként működő pokol egyik angyalát játszotta, aki a fentről érkezett angyallal versengett egy kiöregedőfélben lévő bokszoló maradék agyáért és lelkéért. A másik angyalt Victoria Abril alakította.

Szerelemben Tom Cruise-zal

A meztelen Maya
Penélope értesült róla, hogy Cameron Crowe rendező és Tom Cruise Vanília égbolt címmel készül filmet forgatni, amelynek alapötlete Alejandro Amenábar 1997-es Nyisd ki a szemed! című filmjéből származott. A színésznő saját bevallása szerint kijárta magának a szerepet, hiszen az eredetiben is ő volt Sofia, aki elbűvöli a főhőst. Cruznak ez a valóságban is sikerült, Cruise Nicole Kidmannal való házassága ugyanis ekkor már romokban hevert. Bár a pár még egy Fidzsi-szigeti luxusvakációra készült, lemondták az utat, s Cruise Penélopéval karibi túrára indult. Aztán egy Jay Leno Show-ban Cruz kinyilatkoztatta, hogy együtt járnak.
Tulipános Fanfan: Vincent Pérezzel
A színésznő tengerentúli népszerűsége ezzel csak növekedett, ráadásul Londonban, Madame Tussaud panoptikumában is kiállították a viaszfiguráját, amely a Tom Cruise-t formázó bábu mellé került. Meg az amerikai rendezők látókörébe, ugyanis két vígjátékban is szerepet kapott, majd a francia Gérard Krawczyk - aki az 1952-es Királylány a feleségem remake-jét tervezte - kereste meg, hogy felkérje Adeline, a cigánylány szerepére. Cruz szívesen vállalta a feladatot, amúgy is régen szeretett volna Vincent Pérezzel szerepelni, ugyanis a népszerű francia színész alakította az új mozi címszereplőjét, Tulipános Fanfant.

Thriller után forró csókváltás Charlize-zal...

Gothika
A romantikus vígjáték után Penélope a Gothika című thrillerben játszott, a gyilkosságért elítélt Chloét keltette életre, aki a női fegyház pszichiátriai osztályára kerül. - Ez az a fajta szerep, amilyet korábban még nem próbáltam, és színészként nagy kockázatot jelent nekem. Chloe a maga poklában él, amely számára nagyon valóságos, ám senki sem hiszi el, amit mond…
Sergio Castellitto olasz színész-rendező sem hitte el, hogy valaha Penélopéval fog forgatni, ám amikor felesége regényéből megírta a Non ti muovere szüzséjét, az egyik producer rögtön Cruzt javasolta Italia szerepére. Castellitto találkozott Penélopéval, és hamar meggyőződött róla, hogy megtalálta a nehéz sorsú fiatal nő alakítóját.

Charlize Theronnal...
John Duigan rendező is így vélekedett, amikor Nézz az égre! című produkciójában Charlize Theron (Gilda), Stuart Townsend (Guy) mellett Penélope Cruzra osztotta a spanyol menekült, Mia szerepét. A múlt század 30-as-40-es éveiben játszódó történet romantikus és különös szerelmi háromszög, amelynek kapcsán kiderült, hogy Cruz filmes csókjai közül a legjobb egy lánnyal történt, nevezetesen Charlize Theronnal. Tom Cruise nem nyilatkozott ez ügyben, de már nem is volt illetékes, ugyanis elmulasztotta megkérni barátnője kezét, ráadásul a pár szinte állandóan a világ ellenkező részein forgatott, és ritkán találkoztak, a hároméves kapcsolat véget ért.

Kaland, szerelem Matthew-val

A Szaharában Matthew McConaughey oldalán
Penélope azonban nem búslakodott, hiszen máris új feladat várta: egy kalandfilm, amelyben orvosnőt alakított. - A Szaharában dr. Eva Rojas nem valami ijedt és aggodalmaskodó leányka - állapította meg Cruz. - Sőt egy nagyon aktív nőről van szó - valójában ő az, aki több alkalommal is Dirk megmentőjének bizonyul. És természetesen, pontosan ez az a típusú nő, aki Dirk számára érdekes és vonzó - óriási a kettejük közötti vonzás. Dirket Matthew McConaughey játssza, és a színész hamar rájött, hogy nemcsak a kamera előtt vonzódik szép partneréhez. De csak a forgatás befejezése után kezdtek randevúzni, és úgy tűnik, tartós kapcsolatra számíthatnak.
Cruznak persze a szerelem mellett marad ideje a munkára is. Már befejezte a napjaink Londonjában játszódó dráma, a Chromophobia forgatását, Martha Fiennes drámájában Ralph Fiennes, Kristin Scott Thomas, Ian Holm és Ben Chaplin a partnerei.

Western után Almodóvar

Las Bandidas: Salma Hayekkel
Aztán más műfajra váltott. A Luc Besson forgatókönyvéből készült, az 1800-as évek végén Mexikóban játszódó Las Bandidas című westernvígjátékban Salma Hayek volt a partnere, aki a művelt és beképzelt Sarát játszotta, míg Penélope a szegény parasztlányt, Mariát keltette életre. Mindkettőjük apja áldozatul esik a kapzsi amerikai földvásárlónak, ám több sem kell a tűzről pattant leányzóknak, egy profi bankrabló, Bill Buck - a marcona Sam Shepard - segítségével kiképzik magukat, kifosztják a bankokat és visszavásárolják a mexikóiak földjét a jenkiktől…
A forgatás befejezése után a munkamániás sztár alig pihent egy keveset - kedvesével sátorozott -, de hamarosan igent mondott Pedro Almodóvar felkérésére. A Volver napjainkban játszódik Madridban, Penélope egy keményen dolgozó, vonzó anya szerepét kapta. Cruz karaktere nagyon erős, egy született harcos, ugyanakkor érzelmileg nagyon is törékeny. A színésznő nagyszerű alakítást nyújtott, de partnerei sem maradtak el mögötte, Penélope Cruz, Carmen Maura, Lola Duenas, Blanca Portillo, Yohana Cobo, Chus Lampreave 2006-ban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb női alakításért járó díjat kapta.
Ez nagy örömet szerzett neki, amire szüksége is volt, ugyanis “időlegesen szakított” Matthew McConaugheyvel, mivel a munka miatt sok időt töltöttek távol egymástól, és ez nem tett jót a kapcsolatuknak.

Színész, rendező és producer is egy személyben

Volver
Cruz munkakedve viszont nem lankadt, Gwyneth Paltrow öccse, Jake első nagyjátékfilmjét rendezte The Good Night címmel, amelyben epizódszerepet vállalt. Ezután Meno Meyes Manolete című filmje következett, amely a legendás spanyol matadorról szól, Penélope Lupe Sino színésznő, a szerelmét alakítja. A szóbeszéd szerint a matadort játszó Adrian Brody és Cruz a kamerán túl is összejött, de ezt mindkét érintett cáfolja. Az még kérdéses, hogy S. R. Bindler rendező ragaszkodhat-e The Loop című filmje tervezett szereposztásához, ugyanis a történet középpontjában egy egy magányos országúti járőr és egy szexis könyvtárosnő szerelme áll, és Bindler Penélope Cruz és Matthew McConaughey párosát képzelte el. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő, a hírek szerint a színésznőt most a Javier Moro regénye alapján készülő La Pasión India foglalkoztatja, amelyet részben szülőhazájában, részben Indiában forgatnak majd, és a színésznő rendező, producer és szereplő is lesz a szuperprodukcióban, amely egy andalúziai flamencótáncos lányról szól, aki miután két országban is általános megbotránkozást vált ki, végül egy indiai maharadzsa házassági ajánlatát fogadja el.
Penélope Cruz viszont egyelőre nem töri a fejét frigyen. Elismeréseken sem kell törnie, jön az magától. 2006 decemberében a Volverért besöpörhette az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznő 2006 díját.



Penélope Cruz ismertebb filmjei:

Nyisd ki a szemed! (Abre Los Ojos, 1997)
A meztelen Maya (Volavérunt, 1998)
High-Low Country (The High-Low Country, 1998)
Terítéken a nő (Woman On Top, 1999)
Mindent anyámról (Todo sobre mi madre, 1999)
Betépve (Blow, 2001)
Corelli kapitány mandolinja (Captain Corelli's Mandolin, 2001)
Vanília égbolt (Vanilla Sky, 2001)
Bokszmeccs a lélekért (Sin noticias de Dios, 2001)
Az utolsó akkord (Masked and Anonymus, 2003)
Tulipános Fanfan (Fanfan le tulip, 2003)
Gothika (Gothika, 2003)
Nézz az égre! (Head in the Clouds, 2004)
Szahara (Sahara, 2005)
Las Bandidas (Bandidas, 2006)
Volver (Volver, 2006)
 
 
Óra

 
Naptár
2021. Április
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Spanyol foci
 
David Villa-Valencia CF
 
Linkek a focihoz
 
Xavi Hernandez-FC Barca
 
Linkek
 
Iker Casillas-Real Madrid
 
Gracias:)
 

látogató van itt 
Videók
 
Video klippek
 
Irány Spanyolország:)
 
Utazási irodák
 
Szállás foglalás
 

  "...legjobb ha az objektív valóságot gondosan összehajtogatjuk, mint egy lepedőt, és egyszer s mindenkorra elzárjuk a szekrénybe..."

Pablo Picasso


SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban-Sorozatok Áprilisban-Read&Speak Blog-Sorozatok Áprilisban    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar tartalmak! - SKAM SKAM SKAM    *****    Gondolatok, vélemények, élménybeszámolók, tagek és egyebek (kpop, ajánlók, horror, blogtippek)    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    A dohányboltos lány új novella. Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Informatika és Informatikus könyvtáros tételek    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    SKAM - SKAM France - wtFock - Druck - SKAM Italia és a többi! Folyamatosan bõvülõ magyar feliratos tartalmak! - SKAM    *****    Kedves látogatóim! Március hónapban, minden születési horoszkóp megrendeléshez egy Biotérkép elemzést adok ajándékba!!!!    *****    Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu, Naruto rajongói oldal és Fanfiction Konoha.hu Naruto rajongói oldal    *****    Luxus házikedvenc prt lányokról szóló kis történet, egyéb cikkek.:)    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Adóbevallás (Szja) - SMS-BEN KÉRHETI A BEVALLÁST!!! Kinek készít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)    *****    A horoszkópod olyan tendenciákra mutat, melyek ismerete, sokat segít az elõre jutásban, a fejlõdésben. Rendeld meg most!    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp 20-25 oldal + 3 éves elõrejelzés 20-25 oldal,e-mailben, utána ingyenes konzultáció.    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Nagyon kedvezõ asztrológiai megrendelés! Születési horoszkóp+3éves elõrejelzés+konzultáció,csak 3000 Ft. Kattints várlak    *****    Ajándékozz kézmûves terméket Marilona Ékszerekbõl. Biztosan találsz megfelelõt, Valetin, esküvõ, szüli és névnapokra.