Az Európa és Afrika közötti keresztúton fekvő Ibériai Félsziget mindig célpontja volt a hódító törzseknek és civilizációknak. Krisztus előtt a 3. században érkeztek ide a rómaiak, de két évszázadig tartott a félsziget leigázása. Fokozatosan elfogadták a római törvényeket, nyelvet és szokásokat. 409-ben a római Hispániát elfoglalták a germán törzsek tömeges csapatai és 419-re létrehozták a vizigót királyságot. A vizigótok uralták a királyságot 711-ig, amikor a muzulmánok átkeltek a Gibraltári Szoroson és megverték Rodericket, az utolsó gót királyt.
714-re a muzulmán seregek elfoglalták a teljes félszigetet, kivéve Észak-Spanyolország hegyi térségeit. Dél-Spanyolország muzulmán uralma (amelyet a spanyolok Al-Andalusnak neveznek) majdnem 800 éven át tartott. Ez az időszak alatt virágzottak a művészetek és a tudományok, új terményeket és mezőgazdasági technológiákat vezettek be. Palotákat, mecseteket, iskolákat, nyilvános fürdőket építettek. 722-ben Covadongaban Észak-Spanyolországban egy kis sereg a vizigót király, Pelayo vezetésével először mért csapást a muzulmánokra. Szimbolikusan ez a csata jelezte a Reconquista kezdetét, Spanyolország keresztények általi visszahódítását.

A 13. század végére Castilla és Aragon tartományok a keresztény Spanyolország két főbb hatalmasságaként emelkedtek ki, és 1469-ben ezt a két királyságot egyesítette Izabelnek, Castilia hercegnőjének Fernandóval, az aragon trónörökössel kötött házassága. Katolikus főnemesekként egyesítették az egész Spanyolországot és lefektették az aranykor alapjait. 1478-ban létrehozták a hírhedt, kegyetlen spanyol inkvizíciót, több ezer zsidót és más nem-keresztényt kiűzve és kivégezve. 1482-ben elfoglalták Granadát és 10 évvel később az utolsó muzulmán király is megadta magát, a Reconquista már nagyon várt végét jelezve.

Az Újvilágban Spanyolország hatalmas birodalommá fejlődött Kolumbusz 1492-es nagy fölfedezését követően. Arany és ezüst áramlott a spanyol államkincstárba Mexikóból és Peruból, mivel a gyarmatosítók területeket foglaltak el Kubától kezdve Bolíviáig. Spanyolország monopol kereskedelmet folytatott ezekkel az új gyarmatokkal és a föld egyik legnagyobb hatalmává nőtte ki magát. Ez a protekcionizmus viszont hátráltatta a gyarmatok fejlődését, és több, nagyon költséges háborút viseltek Angliával, Franciaországgal és Hollandiával is.
Amikor XVI Lajos a guillotinon végezte 1793-ban, Spanyolország háborút indított az új Francia Köztársaság ellen, de vereséget szenvedett. 1808-ban Napóleon csapatai behatoltak Spanyolországba és a spanyol korona kezdte elveszteni hatalmát a gyarmatok felett. Egy madridi felkeléssel kezdve a spanyol nép fellázadt a franciák ellen és öt éves függetlenségi harcot vívott. 1813-ban a francia erőket végül kiűzték és 1814-ben VII Fernando újból a trónra került. Fernando ezt követő 20 éves uralma rettenetes volt a monarchia számára. Ez idő alatt visszaállították az inkvizíciót, bebörtönözték a liberális és alkotmányos elveket vallókat, a szólásszabadságot megszüntették. Spanyolország súlyos gazdasági válságba került, az amerikai kolóniák pedig kiharcolták a függetlenségüket.

Az 1898-as katasztrofális spanyol-amerikai háború jelezte a spanyol birodalom végét. Spanyolország vereséget szenvedett az USA-val szemben egy sor, egyoldalú tengeri ütközetben, amely Spanyolország utolsó tengerentúli birtokainak (Kuba, Puerto Rico, Guam és a Fülöp-szigetek) elvesztését jelentette. 1923-ban a polgárháború kitörésének határán Miguel Primo de Rivera katonai diktátornak kiáltotta ki önmagát, és 1930-ig uralkodott. 1931-ben XIII Alfonso elmenekült az országból és kikiáltották a Második Köztársaságot, de az hamarosan a belső konfliktusok áldozata lett. Az 1936-os választások idején az ország két részre szakadt a republikánus kormánnyal és támogatóival egyfelől (egy kényelmetlen szövetségként a kommunistákkal, szocialistákkal és anarchistákkal, akik a demokráciát, egy polgári társadalmat és az egyház csökkentett szerepét támogatták) és másfelől az ellenzéki nacionalistákkal (a hadsereg jobboldali szárnya, az egyház, a monarchia és a fasiszta Falangista párt).

1936 júliusában a republikánus tisztek által elkövetett merénylet az ellenzéki vezető, José Calvo Sotelo ellen felmentést adott a hadseregnek arra, hogy megdönthesse a kormányt. Az ezt követő polgárháborúban (1936-39) a nacionalisták átfogó katonai és pénzügyi segítséget kaptak a náci Németországtól és a fasiszta Olaszországtól, miközben a megválasztott republikánus kormány csak Oroszországtól és kisebb mértékben azoktól a Nemzetközi Brigádok néven ismert szabadcsapatoktól kapott segítséget, amelyek értelmiségekből, művészekből, írókból és politikailag elkötelezett személyekből álltak. A fasizmus fenyegetése ellenére Anglia és Franciaország visszautasította, hogy segítséget nyújtson a republikánusok számára.
1939-re a Franco által vezetett nacionalisták megnyerték a háborút, amelyben több, mint 35.000 spanyol halt meg. A háború befejezése után republikánusokat végeztek ki, börtönöztek be vagy kényszeríttettek száműzetésbe. Franco 35 éven át tartó diktatúrája a gazdasági blokádok következtében elszigetelte Spanyolországot, kizárta a NATO-ból és az ENSZ-ből, illetve tönkre tette a gazdasági recesszió is. Csak az 1950-es évek elején következett be változás, amikor a túrizmus növekedése és az USA-val kötött szerződés biztosított pénzügyi eszközöket ahhoz, hogy az ország kezdjen kilábalni a politikai és gazdasági elszigeteltségből. Az 1970-es évekre Spanyolország Európa leggyorsabban fejlődő gazdaságává vált.

Franco 1975-ben halt meg, ám előtte utódjának nevezte ki Juan Carlost, XIII Alfonso unokáját. Juan Carlos trónra kerülésével Spanyolország átlépett a diktatúrából a demokráciába. 1977-ben megtartották az első választásokat, 1978-ban felvázolták az új alkotmányt. Egy 1981-ben bekövetkezett, meghiúsult katonai puccs pedig már azt jelezte, hogy a történelem kerekét nem lehet megállítani, visszatekerni. 1982-ben Spanyolország végleg szakított a múlttal, ugyanis nagy többséggel szocialista kormányra szavazott. Azóta a belpolitika egyetlen nagyobb gondja az ETA szeparatista militáns csoport szervezte terrorista akciók, ők egy független Baszk hazáért küzdenek. A terrorista tevékenység 30 éve alatt az ETA 800 embert ölt meg, 1998 szeptemberében pedig tűzszünetet hirdetett meg.
1986-ban Spanyolország belépett az EGK-be és 1992-ben azzal jelezte visszatérését „Európába”, hogy Barcelona adott otthont az Olimpiai Játékoknak, Sevilla pedig az Expo 92 rendezvénynek. Madridot Európa kulturális fővárosává tették.